Joggal vetheti fel bárki, aki "hozzám" betéved, hogy vajon miért van még nálam mindig karácsony... Sajnos nem igazán így terveztem az évkezdést, mint, ahogy sikerült, és remélem, hogy ez nem valamiféle előjel  a jövőre nézve. Bár, ahogy mondani szokták: innen szép győzni! Szóval továbbra is ez a tervem, de egyelőre még egy alapos influenzával vagyok elfoglalva. Csak még annyit erről: rég nem voltak ilyen nehéz napjaim!!
Így aztán eddig se betervezett alkotás, se munka .
Hogy mégse kezdjem ilyen szomorkásan az új évet, kihúztam azt a képzeletbeli fiókot és keresgéltem benne.
Találtam is benne valamit, méghozzá olyasmit, ami nagyon közel áll a szívemhez. Tavaly novemberben egy kedves ismerősöm meghívására egy családi délutánon adtam elő A juhász, a paraszt és a halász című legendamesét. Nem volt egyszerű a felkészülés, mert számomra is újdonság volt mindez. Mármint feldolgozni egy mesét, teljes egészében, elkészíteni a bábokat, díszletet, majd el is játszani. Mindenesetre megérte - a gyerekek arca miatt.
A mese, nagyon sok üzenetet hordoz, és mondhatom, hogy igazán aktuális.
Az ember sosem tudhatja, mikor, ki által találkozik az égiekkel, és bizony akkor nem mindegy hogyan ad számot, arról, amit ő is csupán kapott. Ez itt akár egy újévi gondolat is lehet, úgyhogy be is fejezem. Beszéljenek a képek (is)...

Még előtte...

Élesben...

És utána...