Az idő, a percek, az arcok, a szavak elhagynak bennünket. A tárgyak nem tesznek ilyet. Mindig megőriznek nekünk egy percet, egy arcot, egy szót, egy érintést. És sosem felejtenek.
Hamvas Béla írja egy helyen: "nem feladni a szépet, keresztülvinni az élet minden vonalán: "legyen szép az ember ruhája, legyen szép a háza, legyen szép,amit gondol, s akkor szép, amit alkot, és szép,ahogy él."
Azaz miért ne lehetne szép mindaz,ami körülvesz minket nap , mint nap,amivel dolgozunk,ami a kezünk ügyébe kerül.Azt hiszem mi, mai emberek elfeledkeztünk erről. Szeretjük a praktikusságot, a könnyen kezelhetőséget, a tömegárut, de nem nagyon szeretünk kötődni már a használati tárgyainkhoz. Sőt kifejezetten úgy gyártjuk, hogy , ha már elhasználódott el lehessen dobni, el lehessen felejteni. A régiek még nem így gondolkoztak. Aki tárgyat készített beleadta szívét, lelkét, hogy szép legyen, jó legyen, aki pedig vett valamit egy életre vásárolt, úgy, hogy az még az unokájának is kedvére és hasznára legyen. Ezért jó ránézni egy régi tárgyra, megfogni, érezni annak a lelkületét aki készítette és, azét, aki birtokolta. Vajon a mi gyerekeinknek mi marad hátra? PET palackok, elektronikus hulladékok, műanyag használati tárgyak? És mit mesélnek ezek majd rólunk?
Egyébként ezek a legújabb kincseim, csak olyan filléres apróságok: egy csomag gombostű, és némi cérna...
